Blog Modern

png

A közömbösítés folyamata a kutyák túlzott reakcióinak kezelésében

Sok kutya reagál túlzottan bizonyos ingerekre: más kutyákra, emberekre, zajokra, járművekre vagy új helyzetekre. Ezek a reakciók lehetnek látványosak – ugatás, elhúzás, feszültség –, de megjelenhetnek csendesebb formában is, például lefagyás vagy elkerülés formájában. A közös bennük az, hogy a kutya elveszíti a biztonságérzetét, és nem tud megküzdeni az adott…

Közömbösség – és amiért sokkal nehezebb, mint gondolnánk

Sok gazda tapasztalja, hogy a kutyája a kutyaiskolában, megszokott környezetben szépen, nyugodtan viselkedik, az utcán viszont teljesen elveszíti a kontrollt. Ilyenkor gyakran a kutyát hibáztatjuk, pedig érdemes egy kicsit magunk felé is fordulni. A közömbösség ugyanis nem csak a kutyáról szól, hanem nagyon szoros kapcsolatban van a gazda belső állapotával,…

A kutya érkezése a családba 1. – Az első nap

Egy kutya érkezése mindig óriási öröm a család életében. A legtöbb ember izgatottan várja az új jövevény érkezését, visszaszámolja a napokat, mindent előkészít. Aztán eljön a nagy nap, útnak indulunk a kutyáért, és ettől a pillanattól az egész életünk megváltozik. Jó esetben a kutya nem hányja össze az autónkat, és minden gond…

Hogyan válasszunk kutyát, és hogyan ne?

Cikkemben olyan alapvető tanácsokat adok a kutya választásához, mellyel elkerülhetők a későbbi problémák, valamint megcáfolok néhány olyan tévhitet, amelyek alapján nem ajánlatos dönteni. Az elmúlt évtizedekben a kutyatartási kultúra lassú fejlődésnek indult Magyarországon, ezzel párhuzamosan folyamatosan nő azoknak az embereknek a száma, akik már a kutya megvásárlása, vagy örökbe fogadása…

Stresszmentes kutyasétáltatás

Sok gazdinak okoz nehézséget a kutyasétáltatás, mert a kutya húz pórázon, túlzottan izgatott, vagy éppen stresszes, amikor sétálni indulnak. Cikkemből megtudhatjátok, mit hogyan érdemes tanítani, hogy a közös séta stresszmentes és örömteli legyen. 1. Megfelelő felszerelés használata A kutya neveléséhez, tanításához, és az irányított sétához a textil nyakörv és textil póráz…

Babakocsi, porszívó, fűnyíró, stb. támadása, ugatása, illetve gyerekekre ugrálás

Babakocsi (kerékpár, talicska, fűnyíró, porszívó vagy bármilyen mozgó tárgy) támadása, ugatása, illetve gyerekekre ugrálás… Mit lehet tenni ilyen esetben? Gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni! Bármi olyan helyzet adódik kutyánkkal, ami gyakorolható, azt gyakorolni kell, és a kutyát fokozatosan hozzászoktatni a különböző, számára zavaró ingerekhez, helyzetekhez. Ha csak fegyelmezéssel próbáljuk nevelni, esélyt sem adunk…

Szeparációs szorongás

Amikor a gadzik megkérdezik, hogy mit tegyek, ha szeparációs szorongása van a kutyámnak, azt szoktam javasolni, hogy készülj fel arra, hogy kevés esély van arra, hogy teljesen “meggyógyuljon”, és alakítsd úgy az életed, hogy ne kelljen egyedül hagyni a kutyát. Miért mondom ezt? Tapasztalat… volt nekem egy csodálatos koromfekete németjuhászom,…

6+1 gazditípus

Mindenkinek a saját kutyája a legszebb és legjobb, de vajon a gazdik milyenek? Kutyakiképzőként már sokféle gazdival találkoztam és tapasztalataim alapján bemutatom a hat leggyakoribb típust. Nem célom senkit megbántani, mert mindenkinek szíve joga úgy bánni a kutyájával, ahogy szeretne. De azért a végén leírom azt is, hogy véleményem szerintem milyen az…

Nincsenek termékek a kosárban.