Kiss Orsolya & Ében

png

Kiss Orsolya

tanító, pszichológus, terápiás kutyavezető

Kutyák

A Dog Plusz Egyesülethez anyukám révén még kamaszkoromban csatlakoztam, így mondhatni „régi motorosnak” számítok. A többiekhez képest jóval messzebbről, a Tolna vármegyei Dunaföldvárról érkeztem. Kezdetben még kölcsönkutyával, a csokiszínű, mentett, mudikeverék Milkával jártam a különböző egyesületes programokra (pl. felelős állattartás témájához köthető óvodai, iskolai kutyás bemutatók; Fehérvári Kutyaparádé, kutyás bemutatók falunapokon). Milka igazi „bohóc” volt, csetlésünk-botlásunk mindig mosolyt csalt a közönség arcára. Aztán a családhoz került kutyusokkal, Picikével és Ébennel jártam ezekre a rendezvényekre. Időközben tanító, majd okleveles pszichológus diplomát szereztem, de önkéntesként továbbra is segítettem az egyesület munkáját szabadidőmben. 2024-ben sikeres intézményi segítő kutya vizsgát tettem Ébennel, így már rutinosabban veszek részt a kutyás programokon. Jelenleg a főállásom Budapesthez köt, heti egy nap pedig kutyával asszisztált foglalkozást tartok a kalocsai Szent Kereszt Kórház Pszichiátriai osztályán. Emiatt jóval kevesebbszer találkozhattok velem a bemutatókon. Azért, amikor tehetem, szívesen csatlakozok a Csapathoz, akár önkéntes feladatokról, akár csapatépítésről van szó.

Nincsenek termékek a kosárban.