Barion Pixel

Contacts

92 Bowery St., NY 10013

thepascal@mail.com

+1 800 123 456 789

kn1

Kasza Norbert és Mokka

Kutyavezető, tűzoltó

2010-be csöppentem bele a kutyázás világába, amikor az akkor 5 hónapos németjuhászommal elmentem Ildi egyik csoportos kiképzésére. 2011-ben már közösen alapítottuk meg a Dog Plusz Egyesületet, és részt vettem a kutyaiskola fejlesztésében is.

2013-ban Trevorral, a németjuhászommal résztvettem egy mantrailing képzésen, és már akkor szerettem volna komolyan foglalkozni a személykereséssel, de mivel nagyon kevés lehetőség volt rá, ezért ez elmaradt. Mokka, a hollandjuhászom 2017-ben került hozzánk, de csak 2020-ban kezdtük el kiképezni területkutatásra. 2022. januártól Klárával tréingezünk, és 2023. májusban tettük az IRO FL-V nemzetközi területkutató vizsgát.

Nagyon régóta szeretnénk egy olyan kutyát, amelyikkel eltűnt személyek keresésében tudok segíteni, és remélhetőleg Mokkával ez az álmom teljesülni fog. 2020. február óta a Móri Önkormányzati Tűzoltóságon teljesítek szolgálatot, és az elmúlt években többször kerültünk olyan helyzetbe, amikor nagyon nagy segítség lett volna egy jól képzett személykereső kutya.

Célom, hogy az elkövetkező években egy bármikor bevethető kutyás keresőcsoportot tudjunk létrehozni, és szükség esetén eltűnt emberek keresésében segíthessünk.

Vissza a mentőkutyás csoporthoz —-›

A weboldalon cookie-kat ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.

Adatvédelmi beállítások elmentve!
Adatvédelmi beállítások

Amikor meglátogat egy webhelyet az tárolhat vagy lekérhet információkat a böngészőben, főként sütik formájában. Itt beállíthatja személyes cookie szolgáltatásokat.

Ezek a cookie-k szükségesek ahhoz, hogy a webhely működjön, és nem kapcsolható ki a rendszerünkben.

Az oldal működtetéséhez az alábbi technikai cookie-ek szükségesek
  • wordpress_test_cookie
  • wordpress_logged_in_
  • wordpress_sec

WooCommerce rendszert használunk. A kosár és megrendelés feldolgozásához 2 cookie-t szükséges: woocommerce_cart_hash és woocommerce_items_in_cart. Ez a 2 cookie szükséges az oldal megfelelő működéséhez és nem kapcsolható ki.
  • woocommerce_cart_hash
  • woocommerce_items_in_cart

Összes tiltása
Összes engedélyezése