Díva

png
Név

Díva

Fajta

Keverék

Neme

Szuka

Születési év

2017

Ivartalanítva

Igen

Méret

45 cm, 15 kg

Kapcsolat emberekkel

Félénk, de nyitott az ismerkedésre

Kapcsolat kutyákkal

Nagyon jó

Státusz

Örökbe fogadható

Díva

Díva 2017-ben született az utcán, ahol az anyukájuknak menekülni kellett az őt bántalmazó emberek elől. Valószínűleg Dívát, és testvéreit is bántották. A kölyök kutyákat 3-4 hónaposan mentették, és Díva egyik testvérével együtt került ideiglenes befogadóhoz, aki igyekezett mindent megtenni a két kölyökért, de sajnos a kölyök kori rossz élmények miatt nem fejlődött megfelelően a két kutya. Igyekeztek olyan helyet találni a kutyáknak, ahol szakértelemmel rehabilitálják őket, de sajnos sokáig nem sikerült. 2019 május elején került hozzánk, és így esélyt kapott a boldog életre. A videóban az első 2 év fejlődését mutatjuk be, ahogy a mérhetetlen szomorú szemű kutya, lassan bízni kezdett, majd megtanulta a sétát, és egyre magabiztosabb lett.

Díva egy közepes testű (kb. 15 kg, 45 cm), nyugodt természetű kutya. Szobatiszta, a lakásban jól viselkedik, nem rombol, nem hisztizik, magára hagyható. Pórázon szépen sétál, nem húz, természetesen egy új helyen mindenhez szoktatni kell. A kutyákkal kiválóan kommunikál, eddig még egyetlen kutyával sem volt gondja, a konfliktust kerüli. 
Olyan gazdi lenne jó neki, aki elfogadja, hogy ő más, mint a többi kutya, és aki türelemmel folytatja, amit elkezdtünk. Díva kötődik az emberekhez, de ahhoz, hogy szeretetét kimutassa, időre van szükség. 

Az évek alatt Díva bebizonyította, hogy képes a fejlődésre, nagyon sokat küzdött önmagával, de mégis eljutottunk eddig.

Nagyon-nagyon szeretnék egy gazdit neki.. Fantasztikus, amennyit az elmúlt években fejlődött… Az egykor rettegő kutya ma már bárkivel szívesen ismerkedik, bárkivel szívesen sétál, magától beszáll az autóba, teljesen egyedül utazik a hátsó ülésen.
 
Ő nem egy sportkutya, de nagyszerű társa lehetne olyan embereknek, akik a kényelmet szeretik, mivel Díva egy nyugodt, higgadt kutya, nem rosszalkodik, nem hisztizik, más kutyákkal jól kijön, kerüli a konfliktust, emberekkel szívesen ismerkedik. Hosszú utat tettünk meg együtt, de már nagyon jó lenne egy saját gazdi neki.

Nincsenek termékek a kosárban.