Kasza Norbert & Mimo, Mokka

png

Kasza Norbert

Mantrailing tréner, hivatásos tűzoltó, egyesület alapító tagja

Kutyák

2010-be csöppentem bele a kutyázás világába, amikor az akkor 5 hónapos németjuhászommal elmentem Ildi egyik csoportos kiképzésére. 2011-ben már közösen alapítottuk meg a Dog Plusz Egyesületet, és részt vettem a kutyaiskola fejlesztésében is.

2013-ban Trevorral, a németjuhászommal résztvettem egy mantrailing képzésen, és már akkor szerettem volna komolyan foglalkozni a személykereséssel, de mivel nagyon kevés lehetőség volt rá, ezért ez elmaradt. Mokka, a hollandjuhászom 2017-ben került hozzánk, de csak 2020-ban kezdtük el kiképezni területkutatásra és 2023. májusban tettük az IRO FL-V nemzetközi területkutató vizsgát.

2020. február óta a Móri Önkormányzati Tűzoltóságon teljesítek szolgálatot, és az elmúlt években többször kerültünk olyan helyzetbe, amikor nagyon nagy segítség lett volna egy jól képzett személykereső kutya.

Másik kutyám Mimo, 2022-ben született saját hollandjuhász tenyészetünkben, vele 4 hónapos kora óta mantrailingezünk, nagyon tehetséges benne. Célom, hogy teljesítsük a rendőrségi vizsgát, és részt tudjunk venni eltűnt személy keresésben.

Nincsenek termékek a kosárban.