Ha hűséges társunk örökre elmegy…

Régóta szerettem volna írni szeretett kutyáink elvesztéséről. Tegnap sajnos egy nagyon kedves ismerős veszítetette el váratlanul kutyáját, aki ahogy legtöbbünk kutyája, nem csak egy kutya volt, hanem társ, barát és lelki támasz. 

Egy kutya elvesztése mindig fájdalmas, akár hirtelen megy el, akár hosszú betegeskedés után. Amikor egy kutya idősen vagy hosszú betegség után kel át a szívárványhídon, akkor talán van az embernek ideje felkészülni rá. Ez nem jelenti azt, hogy nem fáj és nem hagy óriási űrt maga után. Azt sem jelenti, hogy könnyebb lenne, de az biztos, hogy más, mint amikor váratlanul veszítjük el társunkat. Történhet baleset vagy előfordulhat hirtelen fellépő betegség, és annak ellenére, hogy elkövetünk mindent szeretett kutyánk megmentésére, sajnos előfordul, hogy mégis elmegy. Ilyenkor összetörünk, keressük az okokat, előfordul, hogy magunkat hibáztatjuk. Biztos mindent megtettem? Miért nem vittem előbb orvoshoz? Milyen hibát követtem el? Szeretett kutyánk hiánya hetekig, hónapokig kísért… Várjuk, hogy reggel majd jön ébreszteni…  Minden nap többször odanézünk, ahol feküdni szokott… Várjuk, hogy megugassa a postást… Aztán lassan már nem várjuk az apró kedves dolgokat, amiket megszoktunk tőle. Nem azért, mert nem emlékezünk, hanem mert bár közhelyes, de az idő minden sebet begyógyít. Az viszont biztos, hogy soha nem fogjuk elfelejteni apró bolondságait, az ugatását és azt ahogy szuszog mellettünk. És soha nem fogjuk elfelejteni az utolsó pillanatokat, perceket, amit vele tölthettünk. Ezek nagyon mélyen a lelkünbe vésődnek és örök emlékként kísérik végig életünket. Amikor egy ismerős, barát elveszíti szeretett kutyáját, nagyon nehéz, mert nem tudjuk, hogy mi az, ami vigasz lehet neki… van aki azonnal új kutyát szeretne, van aki néhány hét múlva és van akinek sokkal több idő kell, hogy új kutyája legyen. Mindenkinek azt szoktam javasolni, hogy hallgasson a szívére. Ha a szíve azt súgja, hogy most azonnal új kutyát szeretne, akkor legyen új kutyája. Ha pedig azt, hogy időre van szüksége, akkor adjon időt magának. Ami biztos, hogy az elveszített kutyánk soha nem szeretné, hogy miatta szenvedjünk. Sirassuk meg, készítsünk neki síremléket, gyújtsunk érte gyertyát, ha erre van szükségünk! Készítessünk róla egy festményt, egy tetoválást, vagy bármi mást, ami vigaszt adhat számunkra! Vagy csak egyszerűen őrizzük meg szívünkben emlékét… mindenkinek más segít, de egyvalamiben egyformák vagyunk. Ha életünk során bármikor eszünkbe jut, vagy kimondjuk a nevét, óriásit dobban a szívünk…

Fuchs Úr emlékére